Spanyol hangtan

A spanyol nyelv hangrendszere közepes mértékben távolodott el a latinétól. A többi újlatin nyelvéhez képest viszonylag egyszerű: mindössze öt – tisztán ejtett – magánhangzót tartanak számon, a mássalhangzók között pedig nincsenek meg a többi újlatin nyelvre jellemző c, dz, dzs, s, z, zs hangok. Ugyanakkor az újlatin nyelvekhez hasonlóan a spanyolban megtalálhatóak a kettőshangzók, amelyek közül legjellemzőbbek az ie és ue (a latin rövid Ĕ és Ŏ folytatásaiként), valamint szintén létezik néhány palatális mássalhangzó, ilyenek a ch, ll, y, ñ. A szócikkünkben a sztenderd nyelvváltozatok kiejtésének leírására törekedtünk, szükségszerűen utalva a különböző regionális, illetve népies ejtésmódokra, valamint a spanyolországi és a latin-amerikai nyelvváltozatok közötti lényegesebb eltérésekre.

Magánhangzók

Öt magánhangzó-fonéma van a spanyol nyelvben: a, e, i, o, u; mindegyikük előfordulhat hangsúlyos és hangsúlytalan helyzetben egyaránt. Hangértékük az alábbi:

• a – rövid magyar („palócos”) á hang. Például amar [aˈmar] ’szeretni’.
• e – a magyar (zárt) e hangnak felel meg. Nem ejtik annyira nyíltan, mint egyes magyar nyelvjárásokban. Hangsúlytalan helyzetben az a, e, o magánhangzók mellett egészen rövid é, amely a köznyelvben gyakran i vagy j lesz: tráemelo [ˈtrajmelo] ’hozd ide nekem’, cráneo [ˈkranio] ’koponya’, mareé [mariˈe] ’elszédültem’; mindazonáltal a választékos nyelvhasználatban az efféle kiejtés kerülendő.
• i – magyar i. Például sí [ˈsi] ’igen’, ibas [ˈiβas] ’jártál’. (Lásd még a →kettőshangzók és →hármashangzók szakaszokat.)
• o – megfelel a magyar o hangnak. Például octavo [okˈtaβo] ’nyolcadik’.
• u – magyar u. Például tú [ˈtu] ’te’, uva [ˈuβa] ’szőlő’. (Lásd még a →kettőshangzók és →hármashangzók szakaszokat.)

A magánhangzóknak – hangkörnyezettől és nyelvjárástól függően – lehetnek nyíltabban vagy zártabban ejtett változataik (allofónjaik), akárcsak a magyar tájszólásokban. A hosszúságnak nincs megkülönböztető szerepe, a magánhangzók megnyúlása csak a hangsúly kísérőjelenségeként fordul elő (nyelvjárástól, egyéntől, illetve a beszéd érzelmi töltetétől függően).

Kettőshangzók

Kettőshangzónak (diptongo) nevezzük két magánhangzó egy szótagot alkotó bonthatatlan kapcsolatát. A spanyolban a hangsúlytalan i vagy u, azaz a két legzártabb magánhangzó (ún. vocales débiles) és egy másik magánhangzó kapcsolata alkothat diftongust: ebben az esetben az i vagy u igen röviden, szinte j-nek [j] és v-nek [w] hangzik (ún. semivocales, azaz félhangzók); míg a másik hang pedig teljes értékű, szótagalkotó magánhangzó. Leegyszerűsítve tehát, a kettőshangzó egy félhangzó és egy szótagalkotó magánhangzó kapcsolatát jelenti.

A spanyolban összesen 14 kettőshangzót tartanak számon az alábbi csoportosításban:

• ereszkedő kettőshangzók (diptongos decrecientes) – a szótagalkotó magánhangzó az első elem:
  • ai, ei, oi; például aire [ˈajre] ’levegő’, seis [sɛjs] ’hat’ (szám), oigo [ˈojgo] ’hallom’;
  • au, eu, ou; például aula [ˈawla] ’(tan)terem’, Europa [ewˈropa], estadounidense [estadowniˈdense] ’USA-beli’;
• emelkedő kettőshangzók (diptongos crecientes) – a szótagalkotó magánhangzó a második elem:
  • ia, ie, io, iu; például patria [ˈpatrja] ’haza’, siete [ˈsjɛte] ’hét’ (szám), odio [ˈodjo] ’utálat’, triunfaste [trjunˈfaste] ’győztél’;
  • ua, ue, ui, uo; például agua [ˈagwa] ’víz’, cuento [ˈkwento] ’mese’, cuidar [kwiˈdar] ’vigyázni’, antiguo [anˈtigwo] ’régi’.

A fenti magánhangzó-kapcsolatok azonban nem feltétlenül alkotnak minden szóban és minden esetben fonetikailag kettőshangzót (például a riendo – ’nevetéssel, nevetve’ – szóban az ie két különböző szótaghoz tartozik: [riˈendo] ); mindazonáltal, a helyesírás szempontjából – konvencionálisan, az egyszerűség kedvéért – az ilyen kapcsolat mindig kettőshangzónak minősül.

Hármashangzók

A spanyolban léteznek hármashangzók (triptongo) is, amelyek csak annyiban különböznek a kettőshangzóktól, hogy két félhangzó és egy szótagalkotó magánhangzó kapcsolatáról van szó: ebben az esetben az utóbbi az ún. vocal núcleo vagyis központi magánhangzó.

A kettőshangzóknál jóval ritkábban fordulnak elő: iai, iei, uai, uei, uau; például estudiáis [estuˈdjajs] ’tanultok’, no estudiéis [no estuˈdjejs] ’ne tanuljatok’, continuáis [kontiˈnwajs] ’folytatjátok’, no continuéis [no kontiˈnwejs] ’ne folytassátok’, guau [gwaw] ’wow!’

Az uai, uei hármashangzók szóvégi helyesírása -uay, -uey: Uruguay [uruˈgwaj], buey [bwɛj] ’ökör’.

Mássalhangzók

A spanyolban kevesebb mássalhangzó-fonéma van, mint az őket jelölő betűk, vagyis egy hangnak több betű is megfelelhet, illetve ritkábban egy betű több hangot is jelölhet. Ideális esetben 19 mássalhangzó-fonéma van, amelyek a következők: /b/, /ʧ/, /d/, /f/, /g/, /ʝ/, /x/, /k/, /l/, /ʎ/, /m/, /n/, /ɲ/, /p/, /r/, /rr/, /s/, /t/, /θ/; ahol a /b/, /d/ és gyakran a /g/ fonéma is szóközi helyzetben [β], [ð], [ɣ] hangokként valósul meg (részletesen lásd a kiejtés ismertetésénél). Valójában azonban az /ʎ/ ejtésmód csaknem minden nyelvjárásból kiveszett (lásd az ll betűnél), a /θ/ hangot pedig csak Spanyolországban használják, így a nyelvterület túlnyomó részén ma /ʎ/ = /ʝ/ és /θ/ = /s/, tehát a tényleges mássalhangzó-fonémák száma csak 17.

A fentiek alapján a mássalhangzó-állomány a képzés helye és módja szerint az alábbi táblázatban foglalható össze (a fonémák / /, a főbb allofónok [ ] jelek között szerepelnek):

Hang	Bilabiális		Labiodentális		Dentális		Alveoláris		Posztalveoláris		Palatális		Veláris
Orrhang	/m/				/n/						/ɲ/
Zárhang	/p/	/b/			/t/	/d/							/k/	/g/
Réshang	[β]		/f/		(/θ/)	[ð]	/s/				/ʝ/		/x/	[ɣ]
Zár-rés-hang									/ʧ/
Pergőhangok					/r/, /rr/
Oldalréshang					/l/						(/ʎ/)

A magyartól eltérő olvasatú betűk és betűkapcsolatok ejtése

A mássalhangzókat jelölő 24 betű közül az f, k, l, m, p, t kiejtése mindig megegyezik a megfelelő magyar hangokéval. A magyar ejtéstől többé-kevésbé eltér az alábbi betűk és betűkapcsolatok kiejtése:

 - b és v – mindkettő általában b-nek hangzik szó elején, valamint m vagy n után: baile [ˈbajle] ’tánc’, vida [ˈbida] ’élet’, tumba [ˈtumba] ’sír’ (főnév), envío [emˈbi.o] ’küldemény’; máskor lágy (a felső fogsor nélkül, csak az ajkakkal képzett) magyar v [β]: cantabas [kanˈtaβas] ’énekeltél’, vivimos [biˈβimos] ’élünk/éltünk’. A b-t t előtt p-nek ejtjük: obtengo [opˈtengo] ’(meg)szerzek’. (Vitatott, hogy valaha is létezett-e a spanyolban a b és a v spontán megkülönböztetése.)

 - c – kétféle ejtése lehetséges. Magas magánhangzók (e és i) előtt Spanyolország legnagyobb részén – néhány andalúziai város, valamint a Kanári-szigetek kivételével – az angol thing szóban lévő th-hoz hasonló [θ], máshol magyar sz [s]: cielo [ˈθjelo/ˈsjelo] ’ég’, celeste [θeˈleste/seˈleste] ’égi’. Minden más helyzetben (a, o, u és mássalhangzók előtt) a magyar k hangnak felel meg: casa [ˈkasa] ház, dicto [ˈdikto] ’diktálom’.

cc – betűkapcsolat, amely a cce és cci csoportokban fordul elő: a szabálynak megfelelően az első c-t k-nak, a másodikat sz-nek kell ejteni: acceder [akθeˈder/akseˈder] ’elmegy (valahova)’, diccionario [dikθjoˈnarjo/diksjoˈnarjo] ’szótár’.

ch – a magyar cs [ʧ] hangnak felel meg (szóközi helyzetben olykor gyenge j-t is ejtenek utána): chico [ˈʧiko] ’kicsi/gyerek’, mucho [ˈmuʧo] ’sok/nagyon’.

cn – általában kb. úgy hangzik, mint az -ngn- hangsor a lengne szóban [ŋn]: acné [aŋˈne] ’pattanás’, técnica [ˈteŋnika] ’technika’. Választékos beszédben ejthetik rendesen [kn]-nek is: acné [akˈne].

d – a magyar d-nek felel meg, de a szókezdő helyzetet, valamint az ld, nd csoportokat kivéve – főleg magánhangzók között, különösképpen az -ado, -ada végződésben – gyengén ejtik (az angol zöngés th-ra hasonlít, mint a this szóban); a spanyolországi kötetlenebb nyelvben, valamint a latin-amerikai népies nyelvhasználatban az -ado végződésben el is tűnhet. Szó végén alig, vagy egyáltalán nem hallatszik, Spanyolországban (különösképpen a madridi köznyelvben) gyakran zöngétlenedik (mint az angol th a thing szóban): adónde [aˈðonde] ’hová’, soledad [soleˈða(ð)] ’magány’.

g – kétféle ejtése lehetséges. Magas magánhangzók (e és i) előtt zöngétlen réshangnak ejtik, kb. mint a ch [x] a technika szóban (lásd még a j-nél): gente [ˈxente] ’emberek’, gigantesco [xiganˈtesko] ’óriási’. Máskor (a, o, u és mássalhangzó előtt) a magyar g hangnak felel meg, amelyet gyakran lazán ejtenek a szókezdő pozíciót, valamint az ng kapcsolatot kivéve, főként magánhangzók között: gato [ˈgato] ’macska’, gusto [ˈgusto] ’ízlés’, tengo [ˈteŋgo] ’nekem van’, lago [ˈlaɣo] ’tó’.

gu – betűkapcsolat, amely magas magánhangzók (e és i) előtt g (tehát az u néma), máskor gu [gu/gw] hangot jelöl (lásd még: kettőshangzók): guerra [ˈgɛrra] ’háború’, seguimos [seˈgimos] ’folytatjuk’, gusto [ˈgusto] ’ízlés’, guapa [ˈgwapa] ’csinos’ (lány).

gü – betűkapcsolat, amely magas magánhangzók (e és i) előtt gu [gw] hangot jelöl (lásd még: kettőshangzók): averigüemos [aβeriˈgwemos] ’derítsük ki’, lingüística [linˈgwistika] ’nyelvtudomány’.

gn – általában kb. úgy hangzik, mint az -ngn- hangsor a lengne szóban [ŋn]: indigno [inˈdiŋno] ’méltatlan’; választékos beszédben ejthetik rendesen [gn]-nek is: [inˈdigno]. Spanyolországban, főleg a madridi kiejtésben a g gyakran réshangként valósul meg: digno [ˈdixno] ’méltó’.

h – mindig néma, de néhány jövevényszóban, földrajzi névben kiejtik: hombre [ˈombre] ’ember’, vehículo [beˈikulo] ’jármű’, de: hámster [ˈhamster] ’hörcsög’, Sáhara [ˈsahara] ’Szahara’.

j – mint a ch [x] a technika szóban (ugyanúgy ejtik, mint a g-t magas magánhangzók előtt): jerarquía [xerarˈki.a] ’hierarchia’, Jorge [ˈxorxe] ’György’. Szó végén alig hallatszó g-szerű réshang: reloj [rreˈlɔˠ] vagy [rreˈlɔ] ’óra’ (szerkezet).

ll – betűkapcsolat, amely eredetileg jésített (lágy) l-nek hangzik [ʎ], ez a kiejtés azonban mára nagyon kevés helyen maradt fent. A köznyelvben ma már teljesen ugyanúgy ejtik, mint az y mássalhangzót [ʝ] (a további ejtésváltozatokat lásd ott): llave [ˈʝaβe] ’kulcs’, amarillo [amaˈriʝo] ’sárga’. Mindamellett választékosabb nyelvben (főként Spanyolországban) igyekeznek az ll eredeti kiejtését megőrizni. Szókezdő helyzetben (a latin cl- és pl- folytatásaként) mindössze néhány – bár gyakran használt – szóban, illetve ezek származékaiban fordul elő: llaga ’seb, fekély’, llama ’láng’, llamar ’hívni’, llano (plano) ’sík(ság)’, llanto ’sírás’, llave (clave) ’kulcs’, llegar ’megérkezni’, lleno (pleno) ’teli’, llevar ’vinni’, llorar ’sírni’ és llover ’esni’ (eső).

n – ejtése magyar n, kivétel az f, v, m mássalhangzók előtt, amelyekhez részlegesen hasonul, így inkább m-nek hangzik: enfermo [emˈfermo] ’beteg’, invento [imˈbento~imˈβento] ’találmány’, – az nm ejtése mm! – conmigo [komˈmigo] ’velem/magammal’, inmenso [imˈmenso] ’hatalmas, óriási’.

ñ – a magyar ny vagy nj [ɲ] hangnak felel meg (hangsúlyos szótagot követően gyakran hosszabban ejtik): español [espaˈɲol] ’spanyol(országi)’, año [ˈaɲo] ’év’.

r – magyar r, de szókezdő helyzetben és -n, -l, -s végződésű szótagokat követően, valamint magánhangzók között kettőzve hosszabban és pergetetten ejtik (mint a magyar durran szóban): res [rrɛs] ’jószág’, sonríe [sonˈrri.e] ’mosolyog’, alrededor [alrrɛðeˈðor] ’körül’, raramente [ˈrraraˌmente] ’ritkán’.

s – minden helyzetben a magyar sz hanghoz hasonló, tehát mindig zöngétlen: esetleges zöngésülése legfeljebb az utána álló zöngés mássalhangzó hatására következhet be. Nyelvjárástól függően többféle ejtésváltozata létezik a magyar sz és s között, a spanyolországi északi nyelvjárásokban erősen közelít a magyar s-hez): sólo [ˈsolo] csak, rosa [ˈrrosa] rózsa. A dél-spanyol, a karibi, valamint a dél-amerikai nyelvjárások többségében mássalhangzó előtti és szóvégi helyzetben sokszor gyenge hehezetté alakul vagy egyáltalán nem hangzik.

v – lásd: b.

w – csak idegen – főleg német és angol – szavakban fordul elő. Ejtése német szavakban a b/v betűknél leírt szabályok szerint történik, angol szavakban a [gw] hangnak felel meg, például washingtoniano [gwoʃintoˈnjano] ’washingtoni’. Ma már a legtöbb w-vel kezdődő idegen szót, amely meghonosodott a spanyolban, v-vel vagy gu-val írják át a spanyol fonetikai szabályoknak megfelelően, például vatio ’watt’, güisqui ’whisky’ stb.

x – magyar ksz-nek (vagy gsz-nek) hangzik, kivéve szó elején, ahol ejtése magyar sz. Mássalhangzó előtt Spanyolországban szintén többnyire csak sz-nek ejtik, illetve bizonyos szavakban magánhangzók között is sokszor sz-szé egyszerűsödik (bár a választékos beszédben ez utóbbi két esetekben is ksz-ként illendő ejteni): éxito [ˈeksito] ’siker’, explico [e(k)sˈpliko] ’magyarázok’, exacto [e(k)ˈsakto] ’pontos(an)’, tórax [ˈtoraks] ’mellkas’, xenofobia [senoˈfoβja] ’idegengyűlölet’, xilófono [siˈlofono] ’xilofon’. Néhány, a régi helyesírást őrző földrajzi- és személynévben, valamint ezek származékaiban kiejtése megegyezik a j betűével (vagyis ch, mint a technika szóban): México [ˈmexiko], mexicano [mexiˈkano], ’mexikói’, Ximena [xiˈmena]. (A México és Texas szavakat az Egyesült Államokban élő spanyolok – az angol hatására – sokszor ksz-szel ejtik, azonban ez a spanyol szabályok szerint hibás és kerülendő.)

y – magánhangzó- és mássalhangzó-hangértékkel is bírhat. Magánhanzóként rövid i-nek felel meg az y [i] ’és’ kötőszóban, félhangzós i-nek a szó végén, mindig magánhangzó után: ley [lɛj] ’törvény’, soy [soj] ’vagyok’. Mássalhangzóként a magyar j-nél zártabban ejtik, mint például a jöjjön szóban [ʝ]; szó elején és n után inkább a magyar gy-re emlékeztet – egész pontosan gyj [ɟʝ]: ya [ɟʝa] ’már’, playa [ˈplaʝa] ’tengerpart’. Nyelvjárásonként sokféle ejtésváltozata lehetséges: Dél-Spanyolország, Dél-Amerika és Mexikó egyes vidékein magyar zs, Argentínában és Uruguayban magyar s is lehet. (Ugyanezen ejtésváltozatok vonatkoznak az ll betűre is a nyelvterület túlnyomó részén, ahol az [ʎ] hang eltűnt.)

Nyelvtörténeti megjegyzés

A spanyolban a magyar z-nek megfelelő zöngés mássalhangzó ma már nem létezik: a spanyol ajkúak többsége ilyen hangot ki sem tud ejteni (ez különösképpen megfigyelhető az USA-ban élő latinok jellegzetes akcentusán az angol nyelv használata során). Másfelől, a z graféma sosem jelölt [z] hangot: a modern spanyolban a középkori ç [ʦ] vagy z [ʣ] helyett vezették be (lásd még a c betűnél), melyek történetileg a latin -ce’-, -ci’-, -ti’- csoportok folytatásai.

z – Ugyanúgy ejtik, mint a c betűt e és i előtt, azaz Spanyolország legnagyobb részén az angol zöngétlen th-hoz hasonló (mint a thing szóban), máshol a magyar sz-nek felel meg, akárcsak az s: zona [ˈθona/ˈsona] ’térség/zóna’, corazón [koraˈθon/koraˈson] ’szív’ (szerv).

Hosszú mássalhangzók

Néhány kivételtől eltekintve a spanyol mássalhangzók (a latintól és az olasztól eltérően) csak egyszerű formájukban – röviden – fordulnak elő a szavakban. Az ll csak írásban kettős mássalhangzó, mivel történetileg a latin -ll- (illetve szó elején a cl-, pl-) folytatása, viszont a kiejtésben külön hangot jelöl, így elemeire sem bontható.

• -rr- – hagyományos értelemben az egyetlen valódi hosszú mássalhangzó a spanyolban, amely az egyszerű r-rel szemben magánhangzók között jelentésmegkülönböztető szereppel bírhat (például coro ’kórus’ / corro ’futok’), ezért külön fonémának számít és írásban szét sem választható.
• -bb- – a sub- képzővel alkotott szóösszetételekben fordul elő, melyek második tagja b-vel kezdődik: subbético ’a Szubbetikai-hegységgel kapcsolatos’, subbloque ’alblokk’, subboreal ’északi sark alatti’.
• -nn- – szóösszetételekben, valamint néhány művelt eredetű latin átvételben fordul elő: perenne ’örökkévaló’, innato ’veleszületett’, sinnúmero ’számtalan’, ayúdennos ’segítsenek/segítsetek nekünk’ stb.

Néma mássalhangzók

A néma ’mássalhangzók’ az írásban megjelenő, de nem ejtett mássalhangzók. Számuk nyelvjárásonként változó; itt a legáltalánosabb eseteket ismertetjük.

• b – s+mássalhangzó előtt általában (főként Spanyolországban) nem ejtik, sokszor írásban is elhagyható: abstener ’tartózkodni’ (szavazáson), o(b)scuro ’sötét’, su(b)stantivo ’főnév’, stb.
• d – szó végén, illetve Spanyolországban, valamint a latin-amerikai népies nyelvben az -ado végződésben gyakran nem ejtik: salud /salú(d)/ egészség, cantado /kantá(d)o/ ’énekelt [dal]’.
• h – néhány kölcsönszótól eltekintve mindig néma, a helyesírás történetileg őrzi azokban a szavakban, amelyek latinul is h-val, illetve f-fel kezdődtek: hora ’óra’ (időegység), historia ’történet, történelem’, habla (< lat. fabula) ’beszéd’, hiciste (< lat. fecisti) ’csináltál’, stb.
• n – s+mássalhangzó előtt (főleg Spanyolországban) gyakran nem ejtik, bizonyos szavakban írásban is elhagyható: constitución ’alkotmány’, tra(n)sformar ’átalakítani’, stb.
• s – a déli nyelvjárásokban mássalhangzó előtt (szó és szótag végén) gyakran alig hallható hehezetté válik, vagy teljesen elnémul, ilyenkor a következő mássalhangzó megnyújtása jelzi a kiejtésben, hogy előtte s áll: los más populares /lo-mmá-ppopuláre(s)/ ’a legnépszerűbbek’, los mismos /lo-mmimmo(s)/ ’ugyanazok’.
• u – g és e, i, valamint q és e, i között nem ejtik: az előbbi esetben csupán arra szolgál, hogy a g-t [g]-nek ejtsék: guerra ’háború’, Guillermo ’Vilmos’, que ’hogy’, quien ’aki’, stb.

Hangsúlytalanul és hangsúlyosan használt szavak

Bizonyos szavakat hangsúlytalanul használnak a mondatban, míg más esetben a hangsúlytalan vagy hangsúlyos használat között jelentésbeli különbség van.

Hangsúlytalanok

• az elöljárószók (kivéve a según), kötőszók, névelők;
• a vonatkozó névmások (kivéve a névelővel használt cual);
• a személyes névmások igével használt alakjai (másképpen: hangsúlytalan személyes névmások)
• a birtokot megelőző birtokos névmások (determinánsok).

Hangsúlyosak

• a főnevek, a melléknevek és a határozószók, valaint az igék (beleértve a segédigéket is);
• a kérdő vagy felkiáltó és a mutató névmások;
• az alany- és elöljárós esetű személyes névmások (másképpen: hangsúlyos személyes névmások);
• a birtok után álló birtokos jelző, illetve az önállóan használt birtokos névmás.

Az emfatikus hangsúly

Bizonyos, a fentebb leírtak szerint hangsúlytalanul használt szavak kivételes esetben hangsúlyt kaphatnak, ha kiemelő szerepük van a beszédfolyamban. Az ilyen hangsúlyt emfatikusnak nevezzük: pl. Esta es MI casa ’Ez az ÉN házam’ vs. Esta es mi casa ’Ez a házam’; Quiero UN café ’EGY kávét szeretnék’ [nem többet] vs. Quiero un café ’Szeretnék egy kávét’. Az emfatikus hangsúlynak csak pragmatikus szerepe van, fonológiai jelentősége nincs.

 

forrás: wikipédia